Elérhetőségek: • Kölesd Községi Önkormányzat • 7052 Kölesd, Kossuth tér 2. • Tel.: 74/ 436-033, 74/436-028 • Fax: 74/536-001 • GPS: 46°30´34.93´´ - 18°35´13.82´´

TELEPÜLÉS

ÖNKORMÁNYZAT

INTÉZMÉNYEK

CIVIL ÉS NONPROFIT SZERVEZETEK

  • Kölesd története

     

A hajdani mezőváros (1732-1871) Tolna megye közepén, két tájegység, a Hegyhát és a Mezőföld találkozásánál, a Sió jobb partján fekszik. A dombos Hegyhát erózió formálta völgyei sugarasan tartanak a település irányába, átellenben pedig a lecsapolás előtt itt szűkült össze a Sió–Sárvizet kísérő széles mocsár, kedvező lehetőséget kínálva az átkelésre. E földrajzi adottságok évezredeken keresztül vonzó célponttá tették a vidéket a letelepedni kívánó ember számára. Jelentősebb számú népesség tartósabb jelenlétére bronzkori leletek utalnak, mészbetétes edények kerültek elő a község belterületén és a Csont-hegyen. Bár kontinuitásról nyilvánvalóan nem beszélhetünk, a későbbi leletek a Kárpát-medence szinte valamennyi történeti rétegét reprezentálják.

A honfoglalást követően a Sárvíz völgye besenyő településterületté vált. Kölesd neve először a XIII. században bukkant fel az írott forrásokban. Gyér adataink szerint a XIV. században az Apar nemzetség, a XV. században pedig a Szerecseny család s mellette átmenetileg Ozorai Pipo is birtokolta. Jelentőségét mutatja, hogy a század folyamán számos ízben volt helyszíne a nemesi vármegye különféle gyűléseinek, 1490-ben pedig itt vívták meg a trón sorsát eldöntő csatájukat Korvin János és Kinizsi Pál seregei.

A több évszázados békés fejlődést a török hódítás akasztotta meg a XVI. században. Tolna megyét s vele Kölesdet az 1540-es évek első felében vette birtokba a szultán. A hadak elvonultával viszonylag békés időszak következett, amely alatt még gyarapodott is a virágzó gabona- és szőlőtermelést folytató település népessége. A kettős adóztatás terheinek és a századvég kiújult küzdelmeinek hatására azonban a helység a XVII. századra elnéptelenedett. Bár a felszabadító háborút követően az 1700-as évek elején lehettek rác lakói, ismételt betelepítésére csupán a Rákóczi-szabadságharc – melynek egyik győztes csatáját éppen Kölesdnél vívták – után került sor. Az új földesúr, Mercy gróf a magyar ajkú Simontornyáról szökött evangélikus jobbágyok és Zsámbékról érkező református jobbágyok mellé német evangélikusokat telepített, így alakult ki a mezővárosi rangot nyert település nyelvi és vallási sokszínűsége. A kezdeti nehézségek után a népesség és vele együtt az állatállomány, valamint a felszántott terület is gyorsan növekedett. Ezzel párhuzamosan emelte a földesúr a telepítési szerződésben rögzített járadékot. Növelte a jobbágyok terheit a helységben sűrűn megforduló katonaság ellátásának és szállításának kötelezettsége is. Mindez 1766-ban Tolna megye más falvaihoz és a Dunántúl egyéb térségeihez hasonlóan tiltakozó mozgalmakat váltott ki az adózók körében.

A parasztság megmozdulásai az uralkodót, Mária Teréziát a jobbágyföldek és a hozzá kapcsolódó terhek rögzítésére késztették. A kölesdi parasztok az állami terhek növekedésétől tartva a földesúrral egyetértésben eltitkolták az általuk használt földek több mint felét. E lépés távolabbi következményei súlyosak voltak: lehetővé tették, hogy az új földesúr, gróf Apponyi a paraszti földek egy részét elvegye, 1848 után pedig saját erőből kényszerültek megváltani ezeket a területeket.

Jóllehet a mezőváros kevés híján megyeszékhellyé vált, 1779.október 9-én, 1818-ban pedig uradalmi központtá emelkedett, a XVIII. század utolsó harmadától a gazdaság és a népesség növekedése lelassult, s Kölesd nem sorolt be a megye valóban jelentős települései közé. A mezőgazdasági termelés növekedésének lehetőségei korlátozottak voltak. Egyre többen maradtak föld nélkül, s kényszerültek megélhetésüket a környező pusztákon béresként, napszámosként, részes aratóként megkeresni. Kevés kézművese csak a XIX. század elején tudott helyi céheket alapítani, kereskedelme, vásárainak forgalma is elmaradt a rivális Hőgyész és Gyönk mögött, így a század második felében, a járási székhelyek megszervezésekor sem jöhetett számításba. Az így kialakult helyzetre a lakosság kezdetben a betelepülés, a XIX. század közepétől pedig a születések számának korlátozásával reagált.

Az egymással is rivalizáló protestáns felekezetek számára II. József türelmi rendelete hozta meg a felszabadulást a katolikus egyház gyámsága alól. Az evangélikusok élve a lehetőséggel elszakadtak Kistormástól, s önálló egyházközséget alapítottak. A mezőváros életében azonban a vezető szerepet továbbra is a számbeli túlsúlyban lévő reformátusok játszották. A vallási sokszínűséget a római katolikusok és az izraeliták beáramlása is növelte. A német nemzetiségűek már a XIX. század első felében elmagyarosodtak, így kialakult a sokféle elemből álló, egységes arculatú helyi társadalom, amely jellegét tekintve különbözött mind a hegyháti falvak németségétől, mind a mezőföldi puszták cselédjeinek világától.

Az 1848-as forradalom a mezőváros jobbágyait felszabadította a földesúri hatalom és a vele járó terhek alól. A vívmányok megvédéséért a kölesdiek áldozatokra is készek voltak, összesen 148 nemzetőrt és honvédet állított a lakosság a szabadságharc hadseregébe. Bár a kibontakozó polgárosodás nem ígért fordulatot a község fejlődésében, a helybeliek lehetőségeikhez képest igyekeztek lépést tartani a gyorsuló változásokkal. A közigazgatás átszervezésével a település elvesztette ugyan büszke mezővárosi rangját, de nagy-községgé alakulva is jelentős belső önállósággal intézhette ügyeit az elöljáróság és a képviselő-testület.

A helyi vezetés jól sáfárkodott a szűkös forrásokkal. A dualizmus időszakában posta, gyógyszertár, óvoda, közvágóhíd létesült, új iskolát kapott a három nagy felekezet, s újjáépítették a községházát is. Körorvosi, segédjegyzői állás létesült, a bábák helyére szakképzett szülésznő lépett. A felmerülő költségek egy részét a gyarapodó községi vagyon bérbeadásából teremtették elő. A patakmalom mellé a XIX. század végére a község megvásárolta a nagyvendéglőt, és megszerezte a vásártartás jogát is.

Bár az első világháború súlyos vérveszteséget és megpróbáltatásokat okozott a község lakosságának, nem adott alapvetően új irányt fejlődésének. A tovább gyarapodó jómódú parasztság földjein megjelentek a korszerű gépek, alkalmazni kezdték a műtrágyát, elterjedőben voltak a hússertések, a hidegvérű lovak. Átalakult a számszerűleg stagnáló kézműipar, az eltűnő csizmadia-, takácsmesterség helyére új szakmák, mint például a villanyszerelő, a műszerész lépett. Változóban volt az emberek mindennapi élete is. Járdák, utak épültek, villamosították a községet, elterjedt a rádió, megjelent a mozi, a futballpálya, a házak tetejére nád helyett cserép került. Az 1920-as években a fiatalabb nemzedék öltözéket váltott, a hagyományos népviseletet modern, polgári ruházat váltotta fel.

A község fokozatosan átalakuló életét a második világháború és annak következményei forgatták fel fenekestül. Áldozatul esett az Auschwitzba deportált zsidóság, sok katona és munkaszolgálatra a Szovjetunióba hurcolt polgári személy. A kommunista társadalom-átalakító kísérlet felszámolta az évszázados hagyományokra visszatekintő paraszti társadalmat, gazdaságot, tsz-ekbe kényszerítette az embereket. Az ipar koncentrálásának áldozatul estek a helyi kisüzemek (Sajtüzem, Téglagyár, Malom). Az emberek megélhetésük érdekében vagy ingázásra, vagy városba településre kényszerültek, rohamosan csökkent és közben kicserélődött a község lakossága. Ugyanakkor új iskola épült, fejlődött az úthálózat, előrehaladt a lakóházak közművesítése. Ennek az ellentmondásos örökségnek a birtokában kezdték meg új életüket a település polgárai 1990-ben, a rendszerváltást követően.

A település 1990-óta lassan, de folyamatosan fejlődik és szépül.

A település központjában kialakult egy kis piactér, ahol szinte minden nap árusok kínálják különböző portékáikat, ezért a község lakói számára a közösségi élet egyik fő színhelyévé vált. A régi vaskorlátos hidat, egy modern fa híd váltotta fel.

A felújításokat jól példázza, a Művelődési Ház, az iskola, óvoda folyamatos felújítása, a közterek folyamatos rendezése (évszaknak megfelelően), játszóterek építése.

Forrás: Glósz József, Kölesd-száz magyar falu könyvesháza, megjelent a magyar állam millenniumára

 

Lapszemle

Hasznos Hírek